Tengerparton, hol az égbolt

Kék hegyekkel összeér,

Télvízben gyermekszületett,

Ki arra rendeltetett

Hogy megölje a démont Durzában,

Sötétség birodalmában.

Rőtvaddal versenyt futott,

Medvével megbirkózott,

Tanúi voltak a tölgyek,

Miként tanítják a bölcsek,

Hogy megölje a démont Durzában,

Sötétség birodalmában.

Tanulta űzni a tolvajt,

A fekete embervadászt,

Tanult cselezni, ütni,

Kővel, fával, hússal,

Hogy megölje a démont Durzában,

Sötétség birodalmában.

S az évek egyre szálltak,

Fürgébben, mint a gondolat,

Férfivá lett a gyermek,

De megmaradt az indulat.

És jött egy szép hajadon,

Magas volt, bölcs és erős,

Homlokáról Geda fénye

Hullott alá köntösére.

Éjkék tükör volt a szeme,

Titokzatos tengerszeme,

Benne fénylett a jövendő

Amikor majd nem kell félni

A démontól Durzában,

Sötétség birodalmában.

És Eragon elénekelte, miként ment el az az ember Durza földjére, ahol felkutatta a démont, és megküzdött vele, noha jeges rémület szorította marokra a szívét. Diadalt is aratott, de nem mérte rá a végzetes csapást, mert most, hogy legyőzte ellenségét, nem félt a halandók végzetétől. Nem kellett megölnie Durzában a démont. A férfi visszadugta kardját a  hüvelyébe hazatért, és a nyár első napján feleségül vette szerelmét. Sok boldog napot éltek meg együtt, míg a szakálla hosszú lett és fehér. Ámde:

Közelít sötéten a hajnal,

S a hajnallal a démon is eljő,

Látja elesett gyengének

A félelmetes ellenséget.

Szemét az ember nyitja,

S hidegen néz reá vissza

Fejedelme az északának,

Arca halálkirálynak.

De az ember nem félt tőle,

Mert régen távozott belőle

Félelme a halálnak

Rettegése elmúlásnak.

Szelíden, mint a hajnal szelllet,

Lehajol a démon, s az embert

Megrabolja szellemétől,

És azóta együtt laknak

Mindörökre Durzában

Sötétség birodalmában.